Ebben az időszakban sajátos szocialista modell alakult ki, amely mind a hatalomgyakorlás, mind a gazdaságpolitika szempontjából a sztálini modellt követte, egyre nagyobb teret engedve a nemzeti érzelmekre alapozó retorikának. A megrögzött sztálinista irányultságú román pártvezetés továbbra is erőltetett iparosítással és erős társadalmi-politikai kontrollal képzelte el a szocialista Románia jövőjét.
A belpolitikában Dej, okulva a magyarországi forradalom eseményeiből, már csírájában igyekezett elfojtani minden olyan lehetőséget, amely a magyar helyzethez hasonlóságot mutatott volna Romániában. Fokozódott az ideológiai szigor, a rendszerre potenciálisan veszélyesnek tartott csoportok, személyek jelentős részét bebörtönözték és fokozták az állambiztonsági szervek tevékenységét.
Ugyanakkor a korszakban a nemzetállamépítés legfontosabb részét az iparosítással és urbanizációval (jelentős méretű tömbháznegyedek kiépítésével) járó szocialista modernizáció jelentette, amely hatására a társadalom nagy része számára oktatási, lakhatási, egészségügyi, munkavállalási lehetőségek nyíltak meg.
A magyarországi forradalom hatására, melynek híre közvetlen (rádió) és közvetett (ismerősök elbeszélése) csatornákon keresztül gyorsan elterjedt Romániában is, különböző szervezkedések történtek: teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határmenti, vegyes lakosságú és politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére, Miron Constantinescut Kolozsvárra küldték, és további magyar származású, vagy magyarul is tudó vezetőket a szintén „gócpontoknak” tartott Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. A kisebb szervezkedésekért és utcai megmozdulásokért a későbbi időszakban többségében kiskorú, illetve fiatal korosztályú diákok, egyetemi hallgatók és tanáraik ellen súlyos ítéletek születtek.
Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára a Román Népköztársasággal szembeni illojalitással vádolta a romániai magyarok egészét. Koncepciós perek indultak az 1956-os magyarországi forradalom vélt vagy valós szimpatizánsai ellen.
A Kádár János vezette magyar kormány- és pártdelegáció Romániába látogatott. Ez megalapozta a két ország kapcsolatát a kommunizmus időszakában, melyben a magyar fél a romániai nemzetiségi kérdést belügynek tekintette. Ehhez a szemlélethez mindvégig ragaszkodott a román diplomácia, melyben változást csak a rendszerváltást megelőző időszakban lehetett tapasztalni.
Bejelentették a szovjet csapatok kivonását Romániából. A kemény tárgyalások eredményeként elért csapatkivonást a Szovjetunió geopolitikailag is indokoltnak tarthatta. A román fél számára ez jelentette a „külön utas” politika kezdetét, amely a Ceaușescu-időszakban teljesedhetett ki, a gyakorlatban pedig hosszú távon teret engedett a nacionalizmusnak. A szovjet csapatok távozása nemcsak fontos szimbolikus lépésként értelmezhető, hiszen a 35 ezer szovjet katona ellátásának megszűnése számottevő gazdasági tehermentesítést is jelentett az országnak. A sztálini típusú erőltetett iparosítás, majd átalakítás eredményeként Szovjetunió gazdaságpolitikájával szemben Románia ellentétes álláspontot képviselt. A KGST keretén belüli, államok feletti gazdasági struktúrák kiépítését a román pártvezetés hevesen ellenezte.
Többek tiltakozása ellenére Kolozsváron összevonták a Bolyai és Babeș egyetemeket Babeș-Bolyai Tudományegyetem néven.
Az 1960-as években kezdődött a falu-város lakosság arányának megváltoztatása. Ez összefüggött a modernizációs törekvésekkel, amelyek hatására gyárak és jelentős méretű tömbháznegyedek épültek. Az oktatási, lakhatási, munkavállalási körülmények javulásának azonban negatív hatás is volt. A faluról városba való költözés szétszakította az addigi értékrendeket, kapcsolati hálókat, és a korábbiakhoz képest az emberek sokkal inkább az államtól függtek, kiszolgáltatva. Nem mellékesen az erőltetett iparosítás a magyarlakta tömbvidékeken az etnikai arányok megváltoztatását is szolgálta.
Az 1963-ban megjelent 1056. sz. rendelet első paragrafusa szerint írógép csak rendőrségi engedéllyel volt tartható, de kizárólag olyan személynek, akinek ezt foglalkozása indokolta. A rendelet 1983-ban tovább szigorodott: belügyminiszteri engedély kellett az írógépek birtoklásához, az engedély meghosszabbításához évente friss írásminta bemutatására kötelezték az írógépek tulajdonosait.
1964. A korszak talán legsikeresebb külpolitikai lépése a szovjet csapatok 1958-as évi kivonását követően az 1964-es függetlenségi nyilatkozatként elhíresült pártdoktrína bevezetése volt. Kihasználva a szocialista táboron belüli nemzetközi vitákat, semlegességének látszatát végig megőrizve, egyfajta közvetítői szerepet vállalt a szovjet-kínai konfliktusban, megteremtve közben a lehetőséget az RMP Moszkvától történő még fokozottabb eltávolodásához. Ennek leglátványosabb gesztusa az 1964-es Valev-terv határozott elutasítása volt (a terv lényegében Bulgária, Románia és a mai Besszarábia egy részéből kívánt egységes mezőgazdasági zónát létrehozni, egyszerű nyersanyagszállítóvá minősítve ezeket). Az említett függetlenséget megcélzó pártdoktrína kimondta, hogy nem létezik alá- és fölérendelt viszony a kommunista pártok között, és egyik kommunista párt sem erőszakolhatja rá véleményét a másikra. Ez jelentette az egyik alaptételt a továbbiakban a pártvezetés számára.
Meghalt Gheorghe Gheorghiu-Dej, 22-én pedig megválasztották első titkárnak Nicolae Ceaușescut. Augusztusban a Nagy Nemzetgyűlés elfogadta az új alkotmányt. Az ország új megnevezése: Románia Szocialista Köztársaság. Az új alkotmány 17. cikkelyében a nemi, faji, vallási és egyéb jogegyenlőség szavatolását említi, az országban élő nemzeti kisebbségekről a 22. szakasz szól: „Románia Szocialista Köztársaságban az együttélő nemzetiségeknek biztosítva van az anyanyelv szabad használata, továbbá könyvek, folyóiratok, színházak és a minden fokú oktatás saját nyelvükön. Azokban a közigazgatási-területi egységekben, amelyekben a román lakosságon kívül más nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiség nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki ezek soraiból vagy más olyan állampolgárok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját.” Ezek alkalmazása igencsak esetleges a korszakban.
