1948-tól a sajtóban és hivatalos dokumentumokban a „nemzeti kisebbségek” helyett az „együtt élő nemzetiségek” (naționalități conlocuitoare) fogalom honosodott meg. Ugyanakkor az 1948-as alkotmány 177-es, augusztusban megjelenő rendelete, az ún. „kultusztörvény” első cikkelyében biztosítja a „vallásszabadságot,” a valóságban azonban korlátozza ezt. A törvény elsősorban a történelmi egyházak elleni retorzió volt, ugyanis a rendelet felszámolta és állami hatáskörbe vonta az oktatási intézményeket, továbbá kimondta, hogy hivatalosan egyik felekezet sem tarthat fenn kapcsolatokat külföldi felekezetekkel, intézményekkel, személyekkel, pásztorlevelet és körlevelet pedig csak a vallásügyi miniszter engedélyével lehetséges közölni. Ugyan a rendelet 14 felekezetet ismert el, ezáltal a bevett vallások mellett egyenjogúsított neoprotestáns felekezeteket is, azonban ezekre különösen veszélyforrásként tekintett nyugati kapcsolataik miatt, a titkosrendőrség pedig fokozott állambiztonsági kérdésként kezelte a „szektákat” és tulajdonképpen az összes felekezetet. (A rendelet felszámolásáról szóló igényről lásd: 1990. január 22.)