###
1948. december 10-12.

Kolozsváron ülésezett a Magyar Népi Szövetség IV. (egyben utolsó) kongresszusa, melyen elfogadták az új szervezeti szabályzatot és egy névtelen brosúrát adtak ki a tervgazdaság teljesítéséről. A szervezet ezt követően érdemi eredményeket nem tudott elérni, igazából a központi pártcélok magyar közvetítőjeként létezett, és vezetői javarésze már börtönben ült. 1953-ban az RKP utasítására az MNSZ (ahogy minden egyéb kulturális, közhasznú szervezet, például az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet, a Zsidó Demokratikus Komité stb.) „feloszlatta magát”.

Képek Tedd hozzá
 
Cookie