X

Nagyváradra érkezik az Elmúlt jelen kiállítás

Nagyváradra érkezik az Elmúlt jelen kiállítás

A sikeres kolozsvári bemutatkozás után az Elmúlt Jelen kiállítás Szatmárnémetibe látogatott, ahol több mint 300 szatmári tekintette meg a Szakszervezetek Művelődési Házában. Maga a helyszínválasztás is jelképes üzenettel bírt, hiszen a brutalizmus építészeti stílusában készült épületek által közrefogott téren, az Új Központban zajlottak a szatmárnémeti forradalmi események is.  

“Minden nap erre járok, de most egészen más volt, a kiállításról kilépni erre  térre: szinte magam előtt láttam az akkori történéseket. Felidézte bennem ez a kiállítás azt a múltat, amelyet ugyan eltemettem magamban, ahogy sokan mások is, de el egyikünk sem felejtette” - nyilatkozta a kiállítás látogatója.

A kiállítás következő állomása Nagyvárad, ahol szintén egy különleges helyszínen építjük fel: a Neolog Zsinagógában, szeptember 22. és október 4. között lesz látogatható.

Az Elmúlt jelen kiállítás a romániai magyarok történetének három jelentős mozzanatát – a kommunizmust, az 1989-es forradalmat és az azt követő évet – dolgozza fel anélkül, hogy teljességre vagy egységes magyarázatokra törekedne. A hétköznapi, a történelmi eseményeket átélő ember tapasztalataira épít, és fordítja le azokat bejárható terekre és felületekre archív képek és a korszakokat feldolgozó kutatások dokumentációjának mozgósításával. A kommunizmus, a forradalom vagy a rendszerváltás időszaka nem a kontrasztos fekete-fehér, az egyértelműen pozitív-negatív tapasztalatok váltakozásaként írható le, hanem megannyi árnyalatként, amelyek olykor traumatikusak voltak, máskor pozitív élményekhez és eredményekhez vezettek.

A kiállítás olyan kommunikációs forma, amelyet a kommunizmus ideje alatt intenzíven használtak a modernizációs törekvések, a fejlődés, a szervezettség elveinek dekoratív közzétételére. Az Elmúlt jelen kiállítás a dekorativitás, a monumentalitás helyett a reflexió tereit kívánja létrehozni: nem az egyértelmű és letisztult válaszok, hanem sokszor a megfelelően megfogalmazott kérdések felvetésére buzdít.

Bár a kiállítás időhorizontja lezárul 1990-ben, a közös történet nem. Számos olyan kérdés merül fel, amelyet egyénileg kell megválaszolnunk: mi történik azokkal a reményekkel, jövőképekkel, amelyek nem valósultak meg, de együtt élnek velünk? Mi az, amink már megvan, mi az, ami jár nekünk, mi az, amiért harcolni akarunk – és milyen árat vagyunk hajlandók fizetni érte?

A kiállítás tervezői: Blos-Jáni Melinda, Fodor János, Miklósi Dénes, Molnár Beáta.

A megnyitóra szeptember 22-én 18 órától kerül sor az Independenței utca 22. szám alatti Neológ Zsinagógában. A kiállítás ingyenesen látogatható. Október 4-ig naponta 12 és 20 óra között tekinthető meg, arcmaszk viselése kötelező.
Facebookos esemény linkje: https://www.facebook.com/events/780114272805502

Az elmultjelen.ro oldalon felidézzük az időszak legfontosabb történéseit, a weboldalon 186 esemény és több mint 1500 fénykép várja a látogatót, folyamatosan bővül fotó és videó anyagokkal. A kordokumentumok tárháza mellett az oldal interaktív, közösségi emlékezet felületeként is szolgál: a Tedd Hozzá menüpontban lehet anyagokat, korabeli fényképes vagy szöveges élményanyagot küldeni a szerkesztőknek.  

A harminc éves közösségi emlékezet az Eurotrans Alapítvány szervezésében és alkotásában, Magyarország Kormányának támogatásával vált valóra.

Elmult

Elmult

Cookie