X

Elmúlt Jelen kiállítás Szatmárnémetiben

Elmúlt Jelen kiállítás Szatmárnémetiben


A sikeres kolozsvári bemutatkozás után Szatmárnémetiben lesz látható az Elmúlt jelen

Több mint 500-an tekintették meg mindössze 10 nap alatt az Elmúlt jelen kolozsvári kiállítását, a Tranzit Házban.  Egyik kolozsvári látogatónk a következőképpen nyilatkozott a kiállításról:

,,A hiánypótló szavunk nem fejezi ki eléggé, hogy mennyire fontos volt ennek a kiállításnak a létrejötte. Harminc éve becsuktunk egy ajtót magunk mögött, majd nekidőltünk, hogy ki ne nyílhasson újra, miközben a sebeinkről megpróbáltunk tudomást sem venni. Ez a kiállítás ajtót nyitott a múltra és meglehet, hogy ezzel a fájdalmakra is, de ezáltal indulhat be a gyógyulásunk”

A sikeres kolozsvári bemutatkozást követően az Elmúlt jelen következő állomása Szatmárnémeti, a Szakszervezetek Művelődési Házában szeptember 3. és 15. között lesz látogatható.

Maga a helyszínválasztás is jelképes üzenettel bír, hiszen a brutalizmus építészeti stílusában készült épületek által közrefogott téren, az Új Központban zajlottak a szatmárnémeti forradalmi események is.  

Az Elmúlt jelen kiállítás a romániai magyarok történetének három jelentős mozzanatát – a kommunizmust, az 1989-es forradalmat és az azt követő évet – dolgozza fel anélkül, hogy teljességre vagy egységes magyarázatokra törekedne. A hétköznapi, a történelmi eseményeket átélő ember tapasztalataira épít, és fordítja le azokat bejárható terekre és felületekre archív képek és a korszakokat feldolgozó kutatások dokumentációjának mozgósításával. A kommunizmus, a forradalom vagy a rendszerváltás időszaka nem a kontrasztos fekete-fehér, az egyértelműen pozitív-negatív tapasztalatok váltakozásaként írható le, hanem megannyi árnyalatként, amelyek olykor traumatikusak voltak, máskor pozitív élményekhez és eredményekhez vezettek.

A kiállítás olyan kommunikációs forma, amelyet a kommunizmus ideje alatt intenzíven használtak a modernizációs törekvések, a fejlődés, a szervezettség elveinek dekoratív közzétételére. Az Elmúlt jelen kiállítás a dekorativitás, a monumentalitás helyett a reflexió tereit kívánja létrehozni: nem az egyértelmű és letisztult válaszok, hanem sokszor a megfelelően megfogalmazott kérdések felvetésére buzdít.

Bár a kiállítás időhorizontja lezárul 1990-ben, a közös történet nem. Számos olyan kérdés merül fel, amelyet egyénileg kell megválaszolnunk: mi történik azokkal a reményekkel, jövőképekkel, amelyek nem valósultak meg, de együtt élnek velünk? Mi az, amink már megvan, mi az, ami jár nekünk, mi az, amiért harcolni akarunk – és milyen árat vagyunk hajlandók fizetni érte?

A kiállítás tervezői: Blos-Jáni Melinda, Fodor János, Miklósi Dénes, Molnár Beáta.



A megnyitóra szeptember 3-án 17 órától kerül sor a Szakszervezetek Művelődési Házában, az Október 25-e téren. A kiállítás ingyenesen látogatható, szeptember 15-ig naponta 12 és 20 óra között tekinthető meg. A járványügyi szabályozások értelmében a kiállítást egyidőben legtöbb 20 személy látogathatja, maszk viselése kötelező.  Facebookos esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1841765989313309/


Az elmultjelen.ro oldalon felidézzük az időszak legfontosabb történéseit, a weboldalon 186 esemény és több mint 1500 fénykép várja a látogatót, folyamatosan bővül fotó és videó anyagokkal. A kordokumentumok tárháza mellett az oldal interaktív, közösségi emlékezet felületeként is szolgál: a Tedd Hozzá menüpontban lehet anyagokat, korabeli fényképes vagy szöveges élményanyagot küldeni a szerkesztőknek.  


A harminc éves közösségi emlékezet az Eurotrans Alapítvány szervezésében és megalkotásában, Magyarország Kormányának támogatásával vált valóra. Várjuk Önöket Szatmárnémetiben is, ismerjük meg együtt a múltat!

Cookie